Hírek

<<< Vissza

2017.10.31

Pályaválasztási kiállítás a Tudásközpontban


A Baranya Megyei Kormányhivatal 2017-ben is megszervezi pályaválasztási rendezvénysorozatát, mely idén szélesebb körű programkínálattal várja az érdeklődőket. A rendezvény pécsi állomásain a kamara is bemutatja pályaorientációs és humánerőforrás-fejlesztési tevékenységét.

Idén a pályaválasztás előtt álló fiatalok szélesebb körére építik a programsorozatot, és új helyszíneket vonnak be. A már hagyományokra épülő, Pécsett, Mohácson, Siklóson és Szigetváron végzős általános iskolás diákok számára rendezett pályaválasztási kiállítás kibővült a végzős középiskolás diákok számára szervezett nappal, mely „Előre látó” elnevezést kapott. A rendezvény során az érdeklődők megismerhetik a Baranya megyei szakképző iskolák, és a felsőfokú oktatási intézmények kínálatát, a megye vállalatait, cégeit. Pécsett a harmadik napon megrendezésre kerülő állásbörzén szerezhetnek információkat az érdeklődők az aktuálisan kínált cégek állásajánlatairól. A rendezvénysorozat pécsi állomásain 2017. november 14-16-ig a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is részt fog venni kiállítóként, melynek helyszíne a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont.

A rendezvénysorozat elemei:

Pécs - Pályaválasztási kiállítás – végzős általános iskolásoknak

Helyszín:      Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

                     (7622 Pécs, Universitas u. 2/A.)

Időpont:       2017.11.14. 9-14 óra

„Előre Látó"– végzős középiskolásoknak

Helyszín:      Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

           (7622 Pécs, Universitas u. 2/A.)

Időpont:       2017.11.15. 9-14 óra

Állásbörze

Helyszín:      Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

          (7622 Pécs, Universitas u. 2/A.)

Időpont:       2017.11.16. 9-14 óra

Mohács - Pályaválasztási kiállítás

Helyszín:      Széchenyi Ifjúsági Centrum

                      (7700 Mohács, Széchenyi tér 1.)

Időpont:       2017.11.21. 9-13 óra 

Szigetvár - Pályaválasztási kiállítás

Helyszín:      Városi Sportcsarnok

                      (7900 Szigetvár, Olay Lajos u. 6.)

Időpont:       2017.11.22. 9-12 óra

Siklós - Pályaválasztási kiállítás

Helyszín:      Táncsics Mihály Gimnázium Sportcsarnoka

                      (7800 Siklós, Gyűdi u.2.)

Időpont:       2017.11.23. 9-12 óra

HÍREK
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez

Valódi szakmák virtuális szemüvegen keresztül
Október közepén indult útnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályaválasztást támogató „Szakmavilág” roadshow kamionja. November 20-án érkezik Pécsre.
tovább >>

IT és TI informatikai előadás sorozat
Idén második alkalommal kerül megrendezésre az informatikai előadássorozat.
tovább >>
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Név:
E-mail: